Vendégszerzőnk a Türkiz Műhely horgolókör egyik tagja: Csilla, aki egy fantasztikus szoknya történetét és elkészítését meséli el:

Idén januárban kezdtem el horgolni tanulni, egy barátnőm (Jutka) ihletésére, akinek gyönyörű darabok kerültek, illetve kerülnek ki a kezei közül. Ajándékba készített nekem könyvborítót, kendőt, nyakmelegítőt, többek között, de egy idő után vágytam rá, hogy én is megcsinálhassam a magam által elképzelt horgolmányokat.

Mivel ő távol él tőlem, nem kérhettem tőle szakmai segítséget, ezért kerestem egy olyan lehetőséget, ahová fordulhatok a gyakorlati kérdéseimmel (próbáltam a netről, videóról tanulni, de nekem meg kellett, hogy valaki mutassa élőben, hogy hogyan is kell ezt vagy azt csinálni és az is kiderült a számomra, hogy a rajzokat sokkal könnyebb leolvasnom, mint a szöveges mintaleírásokat lekövetnem), így került a látókörömbe a Türkiz Műhely. Dia is hozzásegített ahhoz, hogy ma már tisztában vagyok az alapokkal, s próbálkozom mindenfélét „gubancolni”. 🙂

Nem is emlékszem pontosan mikor és hogyan, de valahogy egyszer csak jött az ötlet, hogy egy hosszú, egyszerű, fekete szoknyát tegyünk alkalmassá arra, hogy egyedi szülinapi ajándék lehessen egy másik barátnőnk részére (középiskolás osztálytársi barátság a miénk, immár 27 éve ismerjük egymást). Nézegetve a szoknyát, megjelent a lelki szemeim előtt, hogy talán próbálkozhatnánk az alján egy sormintaszerűséggel. Bele szerettük volna tenni azt, hogy idén lett 41 éves, innen már adta magát, hogy legyenek virágok rajta, 41 db. Látványilag ez talán kevés lett volna, ezért Jutka átküldött egy levélmintát is, a virágminták mellett. Amikortalálkoztunk, kaptam tőle különböző színű fonalakat is a készítéshez, ugyanis nekem akkor még egyáltalán voltegy fia gombolyagom sem, egyedül egy 3-as horgolótűvel rendelkeztem ekkor.

Fel volt hát adva a lecke: totál kezdőként meghorgolni 20-21 virágot (a másik felét Jutka készítette el) és azt beszéltük meg, hogy legyen elsőre 10 levél, aztán majd meglátjuk, ha feldobjuk őket a szoknyára, hogy kell-e még. Menet közben az is kikristályosodott, hogy a virágok és levelek ne csak úgy a levegőben lógjanak, így szerephez jutott Tünde barátnőnk is a kis csapatunkban, aki vállalta, hogy láncöltéssel szárakat varr nekik.

Ezeket a virágmintákat kaptam:

és ez volt a levélminta:

A virágok esetében találtam egy még egyszerűbbet is, végül a legtöbbet ebből a fajtából készítettem:

A levél esetében is újítottam: a 10-es adag felét úgy csináltam meg, hogy lehagytam róluk az utolsó sort, azt, amelyik rövid pálcákból és láncszemekből áll jórészt, így egy szimpla kis levél lett belőle, a tetején lévő kis „kunkori” (a két kétráhajtásos pálca és a láncszemek) nélkül.

A végeredmény itt látható, még csak úgy tömegében, szoknya nélkül, mert olyan jó volt rájuk nézni, ill. szerettem volna elküldeni a csajoknak is, hogy elkészültem, és mert szeretek tárgyakat fotózni:

Aztán „rápróbáltuk” őket a szoknyára is, Jutka felskiccelte krétával a szárakat (az a terv maradt, hogy a szoknyaalját díszítsük, azonban nem sorminta lett belőle, hanem véletlenszerűen ide-oda kunkorodó szárakra ültek rá avirágok és a levelek).

Tünde, aki a láncöltögetést magára vállalta (egyszerű hímzőfonallal egyébként), már menet közben is áradozott róla, ahogy a kezei munkája nyomán egyre jobban látható vált, hogy hogyan is fog az kinézni, ami addig csak a fejünkben létezett, úgyhogy lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy vajon az ünnepeltnek hogy tetszik majd. Az elején volt egy kis para attól, hogy méretileg jó lesz-e a szoknya, de az anyaga rugalmas, így végül nagyjából elengedtük ezt a félelmünket, mondván, hogy úgyis bele fog férni.

A fogadtatást illetően az volt, hogy Eszter, a szülinapos, először azt hitte, hogy egy párnát kapott. 🙂 Miután kibontotta teljesen a csomagot, azért ráeszmélt, hogy ez nem az, úgyhogy rögtön fel is próbálta. Mi teljesen megnyugodtunk, hogy jó a méret, és azt hiszem, hogy az ünnepelt is teljesen el volt/van ájulva tőle. 🙂

Ezalatt a pár hónap alatt, míg az alapokat tanultam, sokat gondolkodtam, hogy miért is szeretek egyre jobban és jobban horgolni. Eleinte nem volt sikerélményem, majdnem fel is adtam, de aztán erősebb volt az a vágy, hogy a két kezemmel hozzak létre valamit, így továbbra is szorgalmasan jártam a horgolókörbe,  sokat kérdeztem, Dia nagy örömére ;-), és próbáltam megcsinálni azt, amit célként kitűztem magam elé.

A legjobb, ha apróbb tárgyak elkészítésében gondolkozunk eleinte,  gyorsan megvagyunk velük, gyorsan jön a sikerélmény, vagy ha nem boldogulunk, akkor is pikk-pakk visszabonthatjuk és újrakezdhetjük, ez sem tart sokáig. Erre a célra tökéletesen megfelelt ez a projekt: apró virágok, negyed-félóra, s máris látható a végeredmény. A színváltás kis problémát okozott, ma sem szeretem nagyon váltogatni őket, mert zavar, hogy látszik a munkán, hogy na, ott váltottam, ill. attól tartok, hogy le-/kibomlik a horgolás ezeken a helyeken, ahol megszakad a fonal folytonossága, de egyrészt egyre ügyesebb és ügyesebb lesz az ember, ha gyakorolja, hogy hogyan simítsa egymáshoz őket, másrészt ott vannak a piacon a színátmenetes gombolyagok, ahol nem kell váltani és mégsem lesz egyszínű a horgolmány. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy bizonyos minták csak különböző színű fonalakból mutatnak igazán jól, tehát hosszú távon azért csak meg kell tanulni/szokni a több fonallal való horgolást is.

Célszerű olyan fonalat  választani kezdetben, ami nem csúszik, mert bár ezekből szép esésű, fénnyel teli alkotások születhetnek, de kényelmetlenebb dolgozni velük kezdőként, nehezíti a munkát, ha még arra is kell figyelni, hogy folyton leugranak a horgolótűről, vagy összegubancolódnak, ahogy engedjük le őket a gombolyagról. (Használati tipp hozzájuk, ha esetleg valaki nem ismerné még: kényelmesebbek beletehetik egy kiselejtezett zokniba a motringot anélkül, hogy leszednék róla azt a papírt, ami addig összetartotta a gombócot, és a gyártók figyelnek rá többnyire, hogy a  gombolyag belsejében viszonylag könnyen megtalálható legyen a fonal másik vége, s ha megvan, akkor ezzel a belső végével kezdjük el a munkát; kevésbé kényelmesek át szokták csévélni a fonalat és a szokásos módon használják utána, tehát a külső végétől indítva.)

A levél mintáját Dia segítségével olvastam le először a körben.  Az okozott problémát többször is a horgolási jelekkel rajzolt mintáknál, hogy pl. itt a levélnél, a nyelénél lévő láncszemsor láncszemeibe kell-e beleölteni a rövid pálcákat, vagy a láncszemsorra magára kell-e ráhorgolni a pálcákat (megoldás: a sor egészébe kell beleöltögetni a rövidpálcákat és nem az egyes láncszemekbe – ezt nem igazán tudom még most sem, hogy honnan lehet tudni tuti biztosra, mert vannak olyan minták is, ahol meg bele kell ölteni a szembe, ld. például a korábban a blogon már szereplő rózsát, ahol a kezdősor minden harmadik láncszemébe tettük bele egyenként a ’két egyráhajtásos pálca-két láncszem-két egyráhajtásos pálca’ kombót; szóval előfordulhat ez is, az is, de valahogy ráérez az ember idővel). Segíthet, ha olyan mintát választunk, ahol nem csak a horgolási jelekkel megrajzolt minta áll a rendelkezésünkre, hanem magáról az elkészült munkáról is van fotónk, egy idő után ugyanis lesz rá szemünk, hogy a kettőt összevetve hogyan is kellene horgolnunk, mert látjuk, hogy hogyan kellene kinéznie a mintának élőben. Ahol csak szöveges leírás áll a rendelkezésünkre, ott is lerajzolgathatjuk magunknak a mintát, a vizuális típusúaknak biztosan segít.

Összességében véve jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a „virágozást”, aki csak egy kicsit is kacérkodik a horgolás gondolatával: nemcsak ajándékba készíthetjük őket, hanem saját ruhadarabjainkat is feldobhatjuk velük, de díszíthetünk táskát, párnát is akár, sőt, lehet belőlük nyaklánc is például. Faliképet is csinálhatunk (én most valami ilyesmiben gondolkodom), valójában minden csak a képzeletünkre van bízva.

Jó kísérletezést, jó munkát nektek! 🙂